Boros Viktória - iskolánk tanulója - átvette a tavalyi év legjobb női súlyemelőjének járó elismerést, valamint a Haladás utánpótláscsapatai is megkapták ezüst- és bronz érmeiket.
A Magyar Súlyemelő-szövetség szavazatai alapján 2021- ben a Haladás VSE sportolóját, Boros Viktóriát választották az év női versenyzőjének.
Viki a Magyar Súlyemelő-szövetség éves közgyűlésén vehette át az elismerést, amely mellé kiérdemelte a 2021. évi Baczakó Péter-emlékdíjat is.
A HVSE súlyemelőjének tavalyi versenyei közül kiemelkedett a finnországi Európa-bajnokság, ahol szakításban aranyat, lökésben bronzot, összetettben pedig ezüstöt tudott szerezni. Kicsivel több, mint négy hét múlva kezdődik a felnőtt-Európa-bajnokság, amelyre már gőz erővel készülnek a Haladás kiválóságai, Boros Viktória és Gyürüs Barbara.
Forrás:
