2019. április 04-én ismételten Makó városa biztosított nagyszerű körülményeket a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság által immáron ötödjére megszervezett BM Országos Judo-bajnokságnak.
A 28 csapat részvételével zajló tornán mindvégig komoly versenyben voltunk idei nagy riválisunkkal a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziummal, akik a tanintézeti versenyhez hasonlóan itt is néhány ponttal előztek meg minket.
Szoros küzdelemben a csapatverseny IV. helyezettje lett csapatunk, melyhez egyéni jó teljesítményeken át vezetett az út.
Egyéni helyezettek:
- Sipos Martina Babett I. helyezésével (női 70 kg-ban)
- Gard Balázs II. helyezésével (férfi 66 kg-ban).
Két tanulónk - skolánk történetében először - a magyar rendőr judo válogatott tagjaként fogják képviselni hazánkat a májusi hazai rendezésű Rendőr EB-n Győrben!
Rajtuk kívül különösen büszkék lehetünk még Kalamár Krisztiánra, aki amatőr versenyzőként remekül helytállva harmadik lett.
Rajta kívül még Mihajlovics Tímea - a női 52 kg idei tanintézeti bajnokaként - állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Emellett még 2 negyedik és 3 harmadik helyezést is szerzett valamennyi előttünk végzett riválisunknál kisebb, 13 fős csapatunk.