A Körmendi Rendvédelmi Technikumban 2021. július 9-én 10.00 órai kezdettel került sor a kibocsátó ünnepségre.
A kibocsátó ünnepség elöljárója Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, az ORFK rendészeti főigazgatója, országos rendőrfőkapitány-helyettes volt. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel Vas megye és Körmend város állami és rendvédelmi szerveinek vezetői, a kibocsátott állomány állományilletékes megyei rendőrfőkapitányai, a szülők és hozzátartozók.
A volt tanulók megerősítették korábban tett rendőr esküjüket, a tanulmányaikat áprilisban megkezdett rendőrjárőr képzésben résztvevők pedig letették az esküt.
Az ünnepségen elismerések átadására is sor került:
- Majthényi László úr, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke az ünnepségen „Bem József szablya belügyminiszteri emléktárgy” elismerésben részesült
- Az országos rendőrfőkapitány jó tanulmányi és közösségi munkájáért elismerésben részesítette Ungi Klaudia r. őrmestert, és Kiss Sándor József pr. r. őrmestert.
Az ünnepség a végzettek díszmenetével ért véget, majd a vendégek és az elismerésben részesült tanulók állófogadáson vettek részt.
Az ünnepségről készült képek itt érhetőek el:
https://photos.app.goo.gl/miUcTz7wNzZYQ49KA





