2018. szeptember 3-án 14.00 órai kezdettel megnyitásra került a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban a 29. tanév. A tanintézet díszudvarán 168 fő első éves, 142 fő másod éves és 29 fő katasztrófavédelmi tanuló sorakozott fel. A csapatzászló és az elnökség bevonulása után az elöljáró fogadására került sor. Ezt a tisztet dr. Balogh János rendőr vezérőrnagy, Országos Rendőrfőkapitány megbízásából dr. Tiborcz János rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Vas Megye Rendőrfőkapitánya látta el.
A himnusz elhangzása után a vendégek köszöntése történt meg. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel az állományilletékes megyei rendőrfőkapitányok, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, a Vas Megyei Kormányhivatal, valamint a társ rendvédelmi szervek képviselői. Tanévnyitó beszédet Hollósi Gábor rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Szakgimnázium igazgatója mondott.
A második évfolyamos tanulók szeptember elsejétől próbaidős hivatásos állományban folytatják tanulmányaikat. Ebből az alkalomból ünnepélyes keretek között letették a rendőr esküt. Ezt követően az előljáró beszédben köszöntötte az ifjú tiszthelyetteseket, valamint a tanulmányaikat megkezdőket. Az ünnepség a második évfolyam díszmenetével ért véget.
Sok sikert kívánunk a tanulóknak és a szakgimnázium dolgozóinak a tanév feladatainak végrehajtásához.





