Június 30-án tréning kezdődött intézményünkben az oktatói állomány részére „Hogyan tanulnak az új generációk? – Trükkök, tippek, technikák” címmel.
A 40 órás tréningen oktatóink csoportokban vehetnek részt, az első csoport június 30-július 4-ig, a második csoport július 7-11-ig. Egy harmadik csoport számára szeptemberben tervezzük megtartani a képzést.
A tréninget Vargáné Kelemen Mária ny. r. ezredes tréner tartja és vezeti.
A képzés célja, hogy tanáraink újabb és korszerűbb technikákat, módszereket sajátítsanak el, ezáltal támogatva pedagógiai munkájuk hatékonyságát.
Az elméleti blokkok és prezentációk témái voltak többek között: a Z generáció jellemzői, tanulási szokásai, figyelmi tulajdonságai; a szervezeti kultúra, a szervezeti értékek; a tréning jellemzői, felépítése; a visszajelzés szabályai. Ezeket gyakorlatorientált feladatok színesítették, amelyek között szerepelt egyéni és kiscsoportos feladatmegoldás valamint pármunka is.
Az első héten a tréning – a résztvevők egyhangú véleménye alapján – nagyon jól sikerült, sok új ismeretet, hasznosítható tudást, gyakorlati módszert kaptunk, tapasztalatot gyűjthettünk, amelyekkel hatékonyabbá tehetjük oktatói munkánkat.
Kívánjuk, hogy a jövő heti csoportnak is legyen olyan sikeres, eredményes és jó kedvvel teli az együtt töltött idő és munka, mint amilyen ezen a héten is volt.
Fotó: Kártyás Péter r. alezredes





