2026. november 05-én ünnepélyesen letették rendőri esküjüket a 2026. szeptemberében indult tízhónapos képzésben részt vevő rendőrjárőr képzési csoportok tagjai.
Ebből az alkalomból szép számmal érkeztek a képzésben résztvevők családtagjai, hozzátartozói, valamint megjelentek a Körmendi Rendvédelmi Technikum vezetősége, dolgozói és meghívott vendégek is, a humánigazgatási szolgálatok munkatársai.
Iskolánk igazgatója ünnepi beszédet mondott, amelyben köszöntötte a jelenlévőket, felhívta a figyelmet a rendőri munkával járó felelősségre, de kiemelte annak szépségét is.
Gratulálunk és kitartást, további sok sikert kívánunk a hátralévő, intézményünkben töltendő hónapokhoz!
Fotó: Kártyás Péter r. alezredes





