Idén ismét lehetőséget hirdettünk a rendvédelmi pályaorientációs képzésen tanuló középiskolások részére, hogy a nyári szakmai gyakorlatuk egy részét iskolánkban töltsék.
A szakmai gyakorlatra a Szombathelyi, - a Zalaegerszegi, - Nagykanizsai, - a Veszprémi Szakképzési Centrumok, valamint az AM DASZK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma jelentkezett.
A gyakorlat 3 turnusában közel 400 tanulónak biztosítottuk a lehetőséget, hogy mélyebb betekintést nyerjenek elméleti és gyakorlati szinten is a szakmai tantárgyakba. A közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, bűnügyi, határrendészeti, jogi, szabálysértési és csapatszolgálati órákon túl további gyakorlatot szerezhettek alaki ismeretekből, de a tereptani ismeretek rejtelmeibe is bevezettük őket.
A legnagyobb érdeklődést az intézkedéstaktika és az airsoft lövészet váltotta ki.
Délutánonként erőnléti- és állóképesség fejlesztő gyakorlatokat, túrát szerveztünk részükre, esténként pedig az osztályok csapatépítő feladatokat oldottak meg és sorversenyen mérték össze erejüket.
A szakmai gyakorlaton résztvevő iskolák közül néhány már a tavalyi évben is részt vett az általunk szervezett programon, ennek ellenére nagyon lelkesen és motiváltan tértek vissza hozzánk.





A Körmendi Rendészeti Szakgimnázium, az Országos Rendőr-főkapitányság, Személyügyi Főigazgatóság, Humánigazgatási Szolgálata vezetőjének felkérése alapján szervezte meg a határőr hagyományok ápolása és fenntartása érdekében az apátistvánfalvai Határőr Emlékhelyen a koszorúzási ünnepséget.
A Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola hetedik osztályos tanulói, 2019. június 11-én, tanáraik vezetésével meglátogatták iskolánkat.
Tisztelt Mindenki, aki részese volt!
A magyar felsőoktatás hagyományosan legnagyobb, kétévente lebonyolításra kerülő hallgatói tudományos seregszemléjére, a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára került sor 2019 tavaszán.
