A Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete dr. Dobos János bronz emlékérmet adományozott Hollósi Gábor r. ezredes úrnak, iskolánk igazgatójának.
Hollósi Gábor r. ezredes úr a bűnüldözés területén több, mint két évtizeden át kiemelkedően végzett példamutató, elhivatott szakmai és vezetői tevékenysége, valamint a rendészeti utánpótlás - nevelés és a rendészeti középfokú oktatás területén szerzett érdemei elismeréseként a díjat 2019. november 29-én Budapesten vette át a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesületének 15 éves jubileumi közgyűlésén.
Immáron negyedik alkalommal rendezte meg a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium a Rendészeti Sportegyesülettel karöltve a Meghívásos Teke Bajnokságot 2019. november 22-én, Szentgotthárdon.
A versenyre 7 hazai -Vas, Veszprém, Somogy, Zala MRFK, Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Körmendi Rendőrkapitányság, és a Rendészeti Szakgimnázium - és 1 külföldi -IPA Pomurje- csapat nevezett.
A mérkőzések színvonalas küzdelmeket eredményeztek, több első osztályú versenyző is erősítette a csapatokat, amit az elért magas egyéni eredmények is igazolnak.
A teljes eredménylista és a képek a mellékletben megtalálhatók.
Adottságainkra figyelemmel, kis csapattal indultunk a TEK szervezte idei BM Karate OB-n. Mindösszesen 1 főt - Laski Dánielt - tudtunk csak indítani a WKF Karate szakágban, aki miután helyezés nélkül zárt a Kata-ban, viszont a Kumite-ben III. helyezést ért el a férfi 75 kg-ban. A BM pontszerző verseny része volt még számunkra a WAKO K-1, ahol lelkes versenyzőnk helyezetlenül zárt, illetve még a GI Grappling. Utóbbiban szerencsétlen, kényszerű súlycsoportváltás miatt kettő versenyzőnk is helyezetlenül zárt, további kettő főnk sem tudott ellenfelei fölé kerekedni, viszont itt versenyzett csapatunk legeredményesebb versenyzője is. Ő Király József, aki ugyan negyedik helyével éppen lecsúszott a dobogóról viszont kárpótolta magát a NoGi Grapplingben, a tavalyi elvesztett döntő után 2019. szeptember 16-án megnyerte a 40 év feletti +80 kg-os kategóriát! További kettő tanulónk versenyzett még itt, ők nem értek el helyezést zártak.
A nem pontszerző verseny indított 4 fő judokánk ismét kitett magáért, letette névjegyét a jövő tavaszi versenyekre. Igazából azért indultunk egyáltalán ezen a versenyen, hogy felmérjük versenyzőink mire lehetnek képesek a jövőben. Nem csalatkoztunk, mi több előzetes reményeinket felülmúlták az eredmények, hiszen négy diákunkért el helyezést a következő megosztásban: egy első, kettő harmadik és egy ötödik. Férfi 66 kg-ban a tavalyi 60 kg-os BM Bajnok – itt is a legalacsonyabb súllyal, 60 kg-val bemérlegelő – nem mellesleg a Rendőr EB-n III. helyezést elérő Gard Balázs ipponnal verte a súlycsoport hosszú évek óta koronázatlan királyát, Dóczi Kálmánt s ezzel együtt megkapta a TEK különdíját is a legtechnikásabb judo versenyzőként! Ez a gyönyörű kezdés, lökést adott a többieknek, különösen a férfi 73 kg-ban Németh Csongor Attilának és a férfi 81 kg-ban Pákozdi Bencének. Mindketten előbb kikaptak súlycsoportjuk - Dóczihoz hasonlóan a BM versenyeken szinte verhetetlen - nagy judo versenyzőitől Csillag Istvántól és Illés Zoltántól, majd élve a lehetőséggel vigaszágon visszajővén megnyerték további küzdelmeiket és méltán lettek harmadikok! Sajnos egy kicsit túlpörgettük Kalamár Krisztián nagyon tehetséges judokánkat és nem várt vereséggel vigaszágra kényszerült korábbi férfi 90 kg-os döntősünk. Ott viszont összekerült a súlycsoport hosszabb ideje legmeghatározóbb versenyzőjével Nerpel Richárddal - aki szintén előre nem kalkulálható vereséget szenvedett a nagy visszatérő nagyon szimpatikus Nagysolymosi Sándortól a későbbi győztestől – aki viszont hozta a papírformát, s lett versenyzőnk ötödik.
2019. október 25-én 11.15 órai kezdettel tartotta meg éves nyugdíjas találkozóját a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium. A rendezvényen részt vett a Szakgimnázium igazgatója és helyettesei, a titkárságvezető, valamint a személyzeti kiemelt főelőadó. A közel 70 fős rendezvény résztvevőit a Szakgimnázium igazgatója tájékoztatta az előző találkozó óta történt főbb tanintézeti eseményekről, eredményekről. Ezt követően közös ebédre és baráti beszélgetésre került sor.
2019. október 25-én 11.00 órai kezdettel emlékezett meg a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium állandó és tanulói állománya, valamint nyugdíjasai a Hősi Halottak Emlékművénél a Rendőrség és az egykori Határőrség hősi és szolgálati halottairól, az elhunyt kollégákról.
A megemlékező beszéd és vers után az emlékműnél koszorút helyeztünk el, valamint mécsesek kerültek meggyújtásra.
A Körmendi Rendészeti Szakgimnázium 2019. október 22-én 10.30 órai kezdettel tartotta meg az október 23-i ünnepségét.
Az állandó és tanulói állomány előtt ünnepi beszédet a titkárságvezető mondott, majd a tanulói állomány színes műsorral emlékezett meg nemzeti ünnepünkről. A műsor összeállítója és készítője Gicziné Németh Zsanett közalkalmazott tanárnő és Bedi Tamás közalkalmazott előadó voltak.
Az országos rendőrfőkapitány úr, dr. Balogh János r. altábornagy, rendőrségi főtanácsos huzamosabb időn keresztül nyújtott kiemelkedő tevékenységéért jutalomban részesítette Sass Gábor c. r. főtörzszászlós urat, a Szakgimnázium Ellátási és Fenntartási Osztály szolgálatvezetőjét. Az elismerés az Országos Rendőr-főkapitányság 2019. október 21-i központi ünnepségén került átadásra.
A Szakgimnázium igazgatója, Hollósi Gábor r. ezredes, rendőrségi főtanácsos úr az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 63. évfordulója alkalmából kiemelkedő munkája alapján:
tanácsosi címet adományozott Kósik-Kovács Krisztina közalkalmazottnak,
főmunkatársi címet adományozott Farkas Zsolt és Szabó Balázs közalkalmazottaknak,
munkatársi címet adományozott Árvai Ildikó és Orbán Melinda Viktória közalkalmazottaknak.
A Szakgimnázium igazgatója az elköszönéskor tolmácsolta az országos rendőrfőkapitány úr köszönetét a személyi állománynak az eddig végzett munkáért.
Önéletrajz (kézzel írt, esszé – fogalmazás - típusú)
Érettségi bizonyítvány másolata
6 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, ami „a rendvételi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 41. § (1) bekezdés a)-f) pontjai” megjelölést tartalmazza. Az átjelentkezés, új jelentkezés benyújtásához nem szükséges, de az igénylési folyamatot el kell indítani!
A 1,5 tanéves képzéshez szükséges még beküldeni az alábbiakat:
Körmendi Rendvédelmi Technikum 9900 Körmend, Alkotmány út 5. Telefon: 06-94/592-650, 94/592-657 Honlap: www.krvt.hu Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A képzés államilag elismert, 2 tanéves képzési idejű, technikus szintű Rendőr tiszthelyettes szakképzettséget adó, érettségire épülő, nappali rendszerű szakmai oktatás
Tudásbeszámítás:
1. Másfél tanéves képzési idejű szakképzésre jelentkezhet, aki:
Rendészet és közszolgálat ágazati képzésben Fegyveres szervek és vagyonvédelmi ismeretek tantárgyat tanult és Rendészet ismeretek szakmai érettségi vizsgát tett, vagy
Közszolgálati ügykezelő (OKJ 52 345 04) szakképesítéssel rendelkezik és Rendészeti és közszolgálati ismeretek ágazati szakmai érettségit tett, vagy
Közszolgálati ügyintéző (OKJ 54 345 01) szakképesítéssel rendelkezik és Rendészeti és közszolgálati ismeretek ágazati szakmai érettségit tett, vagy
Rendészeti ügyintéző (OKJ 52 861 11) szakképesítéssel rendelkezik és Rendészeti és közszolgálati ismeretek ágazati szakmai érettségit tett, vagy
Rendészet és közszolgálat ágazatban 5 0413 18 01 szakmai azonosító számú Közszolgálati technikus (Közigazgatási ügyintéző) szakképzettséggel, vagy
Rendészet és közszolgálat ágazatban 5 0413 18 01 szakmai azonosító számú Közszolgálati technikus (Rendészeti technikus) szakképzettséggel, vagy
Rendészeti őr (OKJ 34 861 01) szakképesítéssel, vagy 4 1032 18 02 szakmai azonosító számú Rendészeti őr szakképzettséggel, és érettségi végzettséggel rendelkezik, illetve azt legkésőbb 2026. július 2-ig megszerzi.
2. Egy tanéves képzési idejű szakképzésre jelentkezhet az, aki:
Rendészeti ügyintéző (OKJ 52 861 11) szakképesítéssel rendelkezik és Rendészeti és közszolgálati ismeretek ágazati szakmai érettségit tett, vagy
5 0413 18 01 szakmai azonosító számú Közszolgálati technikus (Rendészeti technikus szakmairány) szakképzettséggel rendelkezik, és érettségi végzettséggel rendelkezik, illetve azt legkésőbb 2026. július 2-ig megszerzi.
A jelentkezéshez szükséges hatósági erkölcsi bizonyítványt, ami a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 41. § (1) bekezdés a)-f) pontjainak való megfelelést tartalmazza, csak postai úton, vagy ügyfélkapun van lehetőség igényelni. A https://magyarorszag.hu/ oldalon keresztül Ügyfélkapu+, vagy DÁP azonosítást követően, ahol az igénylés során a speciálist kell bejelölni, és az igazolás okánál a 186-os kódszámot kell beírni.
Körmendi Rendvédelmi Technikum 9900 Körmend, Alkotmány út 5. Telefon: 06-94/592-650, 94/592-657 Honlap: www.krvt.hu Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
BM Tanintézeti Járőr Bajnokság - Körmend, 2019. október 17.
A Körmendi Rendészeti Szakgimnázium 2019. október 17-én rendezte meg a BM Tanintézeti Járőr Bajnokságot, ahol a négy szakgimnáziumon kívül a NKE Rendészettudományi Kara csapatai vettek részt. A verseny 10 km gyakorló öltözetes futásból állt, amit 5 különböző technikai feladat szakított meg. A fiú csapatverseny első és második helyezésében másodpercek döntöttek a szegedi iskola javára, míg iskolánk csapata második helyezést ért el. Az eredmények a következőképpen alakultak.
Férfi csapat:
1. Szegedi RSZG 2. Körmendi RSZG (Kereszti Bendegúz, Garai Balázs, Garai Ferenc, Tóth Levente, Verőczi Alex, Kálin Norbert) 3. Adyligeti RSZG 4. Miskolci RSZG 5. NKE-RTK
A női csapatversenyben iskolánk csapata magabiztos fölénnyel megnyerte a versenyt.
Az összetett csapatversenyben a 3. helyért a pontozásban holtverseny alakult ki, ahol a két csapat -MRSZG és az NKE csapata- férfi és női csapat összetett futóeredménye alapján a MRSZG szerezte meg a harmadik helyet.
Iskolánk csapatai az első és második helyezést elérve összetettben a megérdemelt első helyen végeztek.
Összetett csapatverseny:
1. Körmendi RSZG 2. Szegedi RSZG 3. Miskolci RSZG G 4. NKE-RTK 5. Adyligeti RSZ
Köszönjük a verseny lebonyolításában segítő kollégák és tanulók munkáját. Versenyre felkészítő tanárok Győrfi Katalin közalkalmazott tanár és Péter Zsolt r. alezredes.